Betöltés...
Egy idő után már igazán nehéz a párunkat olyan ajándékkal meglepni,

ami valóban hasznos és nem végzi a kukában a következő lomtalanítás alkalmával. Az ilyenek elkerülése végett jó megoldás lehet, ha élményeket adunk, amiken mi magunk is részt tudunk venni. Ilyen alkalommal mentünk el pár éve egy élményfestésre.  Nem egy tipikus randi program, főleg ha az ember párja programozó, és én vágóként sem vagyok nagyon ügyes kezű.

Tehát adott két kocka, akiknek utoljára az iskolapadban volt ecset a kezükben.

Az élményfestés egy csoportos foglalkozás. Mindenkinek előre felrajzolták a vászonra az alap vonalakat. 

Mivel mi párosan mentünk, mi úgy dolgoztunk két vászonra, hogy összetéve egy kép lett belőle a végén.

A festés könnyűnek tűnt elsőre,

de mikor nem úgy mozog az ember keze, ahogy szeretné… szóval kellett hozzá türelem.

A tanár folyamatosan mondta, hogy mikor milyen színt használjunk és milyen technikával vigyük fel a festéket a vászonra.

Lépésenként követtük a mozdulatait, mígnem elkezdett élni a saját festményünk is.

Rengeteg fajta képből lehet választani, és több élményfestő hely is van nem csak Budapesten. A festés 3,5-4 óra volt. Minden percét élveztük, szívből ajánlom randi ötletnek, vagy akár ajándékként is.

Kövess a közösségi médián!