Kedves Párok, jegyesek és házasok,
Vasárnaponként randi ötletekkel jövök,
hiszen a hosszú és boldog házasság titka, hogy szenteljünk elég figyelmet egymásra. Menjünk el randizni, ha nem is minden héten, de havonta egyszer.
Első alkalommal a „Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa” című kiállítást hoztam, ami
azoknak is érdekes lehet, akik amúgy nem szoktak kiállításokra járni.
3 érdekesség, amit érdemes figyelembe venni, ha ellátogattok a kiállításra:
Bosch egy olyan korba született, ahol globális lehűlés volt. Ez felborította az élet körforgását. Elmaradtak hétköznapi rutinok, volt hogy hónapokig nem sütött ki a nap. Nem érett be a termény, ezért nem volt elég élelem. Hasonló a helyzet a napjainkban is, ahol már kezdenek eltűnni az évszakok. Egy ilyen korból való menekvéshez az élénk fantázia a kiút.
A korban nagyon népszerű volt Sebastian Brant „A bolondok hajója” című könyve, ami egyfajta középkori mém gyűjtemény volt. Mindenféle őrültség szerepelt benne, ahol humoros tartalommal ruháztak fel közismert mondásokat. Ezek is inspirálhatták Bosch hihetetlenül összetett szimbólumait. Festményei megfejtéséhez segítség lehet ezen könyv ismerete.
Miután Bosch esküdt tagja lett a Miasszonyunk testvériségnek akkor kelt igazán életre kreativitása. A testvériség tagjai rendeltek tőle olyan festményeket, amik tele voltak szimbólumokkal. Ezek titkos megrendelések voltak. Havonta egyszer gyűltek össze ezek a befolyásos vezető réteghez tartozó tagok, hogy kielemezzék, próbálják megfejteni Bosch festményein szereplő szimbólumokat.

A kiállításon érdemes az összes leírást, feliratot elolvasni, mert ezek nélkül nem biztos hogy érteni fogod a tárlatot. A feliratokon megtalálhatod, hogy az egyes szimbólumoknak mi lehetett a jelentősége. Nagyon összetett festményekről van szó, hagyj időt a fantáziádnak, és próbáld megfejteni a képeket.
Nem lesz sok Bosch festmény, viszont rengeteg olyan művet láthatsz, ami a követőitől származik. Ezek épp olyan rejtélyes ikonokkal teli festmények, akárcsak Bosch képei. Merüljetek el bennük!
A tárlat kényelmes bejárása 2-3 órát vesz igénybe, ha tényleg mindent meg szeretnétek nézni és elolvasni. Mi ugyan részt vettünk tárlatvezetésen, de ezt nem ajánlom, mert sajnos nagyon rossz volt. Ugyanazt mondta el a vezető, mint ami a feliratokon is szerepel.